Később coachként is ezt a szerető kedvességet, elfogadást, értő és támogató figyelmet alkalmaztam a klienseimmel való munkában.
Óvatos kérdésekkel tereltem őket, finoman, bátorítóan, együttérzően. Ráhangolódottam a kliensre, teljesen jelen voltam a folyamatban. Kialakult a bizalom, az elfogadó, szeretetteljes légkör.
Klienseim elégedettek voltak a folyamattal, én azonban sokszor úgy éreztem, valami hiányzik.
Valami, ami még jobban előmozdítja kliensem haladását, felrázza, megmozgatja, majd a végére minden a helyére kerül, kisimul, mint a megrázott hógömbben lévő fehér hópelyhek…
Ez volt az Ultrarövid Terápia®.
Amikor megismertem, elkezdtem tanulni és gyakorolni a módszert, akkor értettem meg, hogy megtaláltam a hiányzó darabkát, amit mindig is kerestem a munkám során.
A coaching folyamatokban a jelenben maradunk a klienssel, és a jövő felé haladunk, úgy keressük a megoldást, hogy nem merülünk el a múlt történeteiben.
Véleményem szerint azonban a múlt nem választható el ilyen élesen a jelen élethelyzettől.
A múlt határozza meg a kliens jelenét és így a jövőjét is, és amíg a múltban feldolgozatlan fájó emlékek vannak mélyen eltemetve, addig az kimondatlanul kisért a jelenben szorongás, vagy testi tünetek formájában.
Az elengedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy egészséges lélekkel és egészséges testtel tudjunk élni. Az elengedéshez pedig szükségszerűen vissza kell menni a múltunk egy- egy pontjára. Elő kell vennünk régen elnyomott fájó emlékeket és meg kell gyógyítani őket.
A gyógyulás pedig legtöbbször és leghatékonyabban úgy tud megtörténni, ha a belső gyermek gyógyul meg.
Ennek erejét is megtapasztaltam saját és a gyakorló folyamataimban egyaránt.
Majd amikor megtapasztaltam saját magamon kliensként, onnantól tudtam egészen hitelesen és szenvedélyesen elfogadni, szeretni és ajánlani a módszert másoknak.
Azonban először a saját folyamatomat, a saját tapasztalatomat, kellett megélnem, mint kliens az UT- ben, így először ezt szeretném papírra vetni.
Az én történetem
Nagyon korán megtapasztaltam a „nem kellek” és a „nem vagyok elég jó” érzését.
Szó szerint ezzel születtem.
Koraszülöttként egy 8. kerületi kórházban láttam meg a napvilágot, ahol a szülőanyám anélkül, hogy csak egy pillantást vetett volna rám, közölte a kórház személyzetével, hogy nem kellek neki, majd otthagyott a kórházban.
Nevelőotthonba kerültem.
Egy éves koromban fogadott örökbe az a házaspár, akiket a szüleimnek tartok. Jó emberek, akik nagyon tudatosan, ám nagyon szigorúan neveltek fel.
Sok negatív visszacsatolást kaptam, amitől kialakult a „nem vagyok elég jó” érzés bennem.
Lázadó kamaszként nehéz küzdelmek sora következett, majd nagyon fiatalon férjhez mentem. Gyakorlatilag belemenekültem egy újabb korlátozó kapcsolatba.
Tíz évvel később, két kisgyermekkel léptem ki a házasságomból.
Három év múlva, egy másik kapcsolatomtól vártam sorsom jobbra fordulását. Az élet azonban ekkor sem volt kegyes hozzám.
Közös gyermekünk koraszülöttként látott napvilágot, majd egy nagyfokú agyvérzés következtében halmozottan fogyatékossá vált. Tizenhárom éve küzdünk erőn felül az egészségügyi és a szociális ellátórendszerrel.
Mindeközben egyre mélyebbre süllyedtem az áldozat szerepbe. Rettenetesen sajnáltam magam.
Jártam terápiába, mialatt magam is a segítő területen dolgoztam.
Látszólag úgy tűnt, – még a saját számomra is -, hogy minden rendben van az életemben.
Állandóan tanultam, képeztem magam, már- már rögeszmémmé vált, hogy mindenben a legjobb legyek. Két diploma, számtalan egyéb képzés után azonban még mindig azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó…
Saját élményem kliensként az Ultrarövid Terápiában
Az Ultrarövid Terápiás Konzulens képzés alatt szinte minden alkalommal dolgoztam magamon kliensként a gyakorló helyzetekben.
Meghívtam nevelőapámat, aki két évvel ezelőtt halt meg, feloldottam, majd elengedtem a bűntudatot, hogy nem voltam mellette, amikor meghalt.
Egy másik alkalommal meghívtam vendégként a volt férjemet. Lezártam életem azon szakaszát, megbocsátottam neki és magamnak is.
Ahogy haladtam előre az UT gyakorlásában, egyre mélyebbre mertem merülni saját magamban. Egyre inkább szembe mertem nézni a fájóbb emlékekkel, amit eltemettem mélyen a lelkemben.
Egy másik alkalommal a sérült gyermekem volt a vendégem. Kimondtam olyan keserű és fájdalmas érzéseket, mint a düh, harag, igazságtalanság érzése.
Beszéltem végre a félelemről, a bizonytalanságról, majd megbocsátottam neki, az orvosoknak, magamnak és mindenki másnak, akit kimondva- kimondatlanul okoltam ebben a történetben.
Úgy éreztem magam, mint aki börtönből szabadult. Megkönnyebbültem, megnyugodtam. Boldog voltam és hálás az UT-nak, hogy ez megtörténhetett.
Egyre jobban elköteleződtem a módszer iránt, mert tudtam, láttam, éreztem, hogy működik.
A legutolsó előtti alkalommal a nevelőanyám volt a vendégem. Nehezteltem rá, amiért szigorú volt velem gyerekkoromban, hogy nem mutatta ki a szeretetét, sőt szinte semmilyen érzelmét sem. Tulajdonképpen őt hibáztattam azért a nem vagyok elég jó érzésért, amit születésem óta éreztem.
Ezen a konzultáción azonban sarkából fordult ki a világom. Ráébredtem, hogy ezeket az érzéseket csak rávetítettem. A dühöm, a haragom, a csalódottságom azonban az „igazi” anyámnak szóltak.
Évtizedeken keresztül sepertem a szőnyeg alá ezt az érzést, mondván, ő senki, nem létezik, nem része az életemnek. Soha nem is volt az.
Az életemnek ugyan valóban nem volt része, de a tudatalattimban végig ott volt. Ott motoszkált bezárva, eltemetve a „nem kellesz” érzés, ami tudat alatt irányította az összes emberi kapcsolatomat.
A következő konzultáción őt hívtam vendégségbe. Nagyon furcsa volt, hiszen sosem láttam őt, még azt sem tudtam, hogyan szólítsam, hiszen a nevét sem tudom. Anyának mégsem hívhatom…
A szülőanyámmal való találkozás után valami megváltozott. Elengedtem a haragomat, a dühömet a csalódottságomat vele kapcsolatban, és ami még jobb volt, mintegy „mellékhatásként” a nevelőanyámmal való kapcsolatomban is pozitív változást tapasztaltam.
Találkozás a belső gyermekemmel
Teltek a hónapok, az UT képzés a végéhez érkezett. Az utolsó alkalommal egy számomra nagyon kedves csoporttársammal ültünk le gyakorolni, akivel szemben feltétlen bizalmat éreztem és tudtam, hogy most jött el az idő a legfontosabb beszélgetésre.
Egy találkozásra a belső gyermekemmel. Azzal az újszülött csecsemővel, akit a szülőanyja a kórházban hagyott betegen, árván, kiszolgáltatottan.
Annyira féltem ettől a találkozástól, hogy bár tudtam, hogy szükség lenne rá a teljes elengedéshez és a gyógyuláshoz, képtelen voltam megtenni, egészen ezen alkalomig.
Ott ültem, ölemben a belső gyermekemmel, akit ezidáig nem tudtam szeretni, sőt még azt sem tudtam, mit mondhatnék neki. Olyan idegennek éreztem, mintha semmi közöm nem lenne hozzá.
Tulajdonképpen tényleg nem is volt. De ahogy ott ültem, ölemben ezzel a pici csecsemővel, egyszer csak felszakadtak bennem az érzések és sírni kezdtem. Beszélni kezdtem hozzá és egyre közelebb engedtem magamhoz ezt a lehasított, elutasított részemet.
Nehezen lehet azt az érzést papírra vetni, olyan felkavaró, megrázó és egyben katartikus élmény volt. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy megváltoztatta az életem. Azóta tudom, hogy az UT milyen erővel bír és hogyan működik.
Azóta tudom őszintén és elkötelezetten képviselni a módszert, mint leendő konzulens. Szükség volt erre a saját élményre ahhoz, hogy megtapasztaljam.
Azóta, hogy kliensként megéltem ezt az élményt, konzulensként a legnagyobb szeretettel és empátiával fordulok a saját klienseim felé. Tudom, milyen fájdalmas szembenézni a legnagyobb félelmeinkkel, fájdalmunkkal, de azt is tudom, hogy megéri.
Boldog vagyok, hogy kísérhetem őket ezen az úton, hogy részese lehetek ennek a csodának, és végtelenül hálás, hogy beengednek a világukba. És hálás vagyok Dr. Buda Lászlónak, az Ultrarövid Terápia módszer kidolgozójának a módszerért és a képzésért, azért, hogy tőle tanulhattam meg ezt a csodát.
Motivációm konzulensként az UT-ban
Saját megélésem után személyesen az motivál, hogy segítsek a hozzám forduló klienseknek abban, hogy megélje a konzultáción azt a fajta megnyugvást, elengedést, megértést, amit én is megéltem.
Saját élményből tudom, hogy mekkora ereje van ennek a munkának. Elköteleződtem a módszer mellett és a belső gyermek munka mellett.
Elképesztő erővel bír, egyetlen 60- 90 perces konzultáció is. Olyan régi, akár több évtizedes blokkok, elakadások oldódnak fel a módszer segítségével, ami a kliens egész világképét képes átformálni.
Az UT módszeráről bővebben itt: https://budalaszlo.hu/egyeni-konzultacio/ olvashatsz.
Ha szeretnél Te is megszabadulni régóta cipelt terheidtől, jelentkezz be hozzám egy Ultrarövid Terápiás Konzultációra:
Ultrarövid Terápiás Konzultáció®
Ha felveszed velem a kapcsolatot, először egy 30 perces díjmentes beszélgetésen megnézzük, hogy a hozott témád hogyan dolgozható fel a legjobban számodra, majd a beszélgetésünk során eldöntheted, hogy szeretnél e velem dolgozni. Ha igen, minden részletet itt egyeztetünk. Fordulj hozzám bizalommal, várlak szeretettel: https://9elet.hu/kapcsolat