Egyre tudatosabbak vagyunk az életünk minden területén, legyen az a munka, a magánélet, az egészséges életmód, a spiritualitás. Van azonban a tudatosságnak egy másik oldala is, amely legalább olyan fontos, mint a felsorolt területek, mégis, kevesen ismerik és még kevesebben gyakorolják.
Ez pedig a szerető kedvesség és azon belül is a tudatos önszeretet, önegyüttérzés.
Azok az emberek, akik több együttérzést, feltétel nélküli szeretetet éreznek önmaguk iránt, általában véve boldogabb életet élnek, mint mások.
Ezen kívül rendelkeznek azzal az érzelmi intelligenciával, rezilienciával, azzal a rugalmas állóképességgel, ami ahhoz szükséges, hogy a mindennapi életünkben jelen levő stresszt és a nehéz helyzeteket kezeljük.
Amikor nehézségekkel találjuk szembe magunkat, bekapcsolnak automatikus tudattalan folyamatok, és ostorozni, bántani kezdjük magunkat. „Ó, de ostoba vagyok! Biztosan az én hibám! Miattam van…”
Ismerős? Sajnos biztos vagyok benne, hogy igen. Pedig, gondolj csak bele: amikor egy általad nagyon szeretett személy, legyen az akár a gyermeked, vagy egy barátod követ el valami hibát, vagy kerül nehéz élethelyzetbe, akkor sem azt vágod a fejéhez (remélhetőleg), hogy: „Látod, ez is a te hibád. Mert hülye vagy, semmire sem vagy képes, mindent elrontasz!
Ezzel szemben magunkat így dorgáljuk, szinte megállás nélkül. Az önegyüttérzés arról szól, hogy legyünk kedvesek magunkkal, fogadjuk el magunkat feltétel nélkül, úgy, ahogy vagyunk. Erre éppen akkor van a legnagyobb szükségünk, amikor hibázunk, vagy nehéz helyzetbe kerülünk és szenvedünk. Ekkor kell leginkább, hogy valaki átöleljen, megértsen és szeressen minket.
De miért ne lehetne az a személy éppen mi magunk? Ki ne ismerne minket jobban saját magunknál? Ki ne tudná, hogy az adott pillanatban éppen mire van szükségünk? Logikusnak tűnik. A gond ott van, hogy sokszor tényleg nem ismerjük eléggé önmagunkat, így nem is tudjuk igazán, mire lenne szükségünk leginkább. Csak szorongunk és nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben.
Ezért gondolom úgy, hogy az önismeret elengedhetetlen, mert ez az alap, amelyre életünk bármely területén szeretnénk építkezni. Majd, ha már ismerjük a saját működésünket, akkor leszünk tudatosak az életünk más színterein is.
Az önbizalom a kulcs. Vagy mégsem?
Sokáig azt gondoltam, hogy az önbizalom a kulcs. Ez azonban nem egészen így van.
Az önbizalom ugyanis feltélez valamit, amitől bízni tudunk magunkban. Valami erősséget, amiből több van bennünk, mint másokban. De mi van akkor, ha nincs semmi, vagy legalábbis úgy érezzük, hogy nincs és ezáltal önbizalmunk sem lesz.
Itt van fontos szerepe az önegyüttérzésnek. Nem ítélkezem önmagam felett, együttérzek magammal, támogatom magam egy elfogadó szeretetteljes légkörben. Megadom magamnak azt, amit eddig mástól vártam. Ez a boldogság egyik pillére. Nem várom mástól, nem kötöm feltételekhez, hanem megadom magamnak. A külvilágban történő dolgok ritkán alakulnak az elvárásaink szerint, és az is kiszámíthatatlan, hogy más emberek hogyan viszonyulnak hozzánk. Ha ettől tesszük függővé az önbecsülésünket, akkor kiszolgáltatottá válunk. És a kiszolgáltatottság érzése együtt jár a bizonytalansággal.
Az egyetlen stabilitást, az állandó és örökké tartó szeretetet csak magamtól várhatom el. Csak magamtól tudom megkapni akkor és úgy, ahogyan nekem arra éppen szükségem van.
De ez csak úgy és akkor lehetséges, ha a jelenben vagyunk. A jelenben tudunk szembenézni önmagunkkal, az érzéseinkkel és a bennünk zajló folyamatokkal. Ha rálátunk ezekre és tudatossá válunk általuk, akkor van hatalmunk megváltoztatni azt. Akkor tudjuk megállítani elménkben a negatív gondolatokat. Ha elragad minket az önmagunk feletti negatív ítélkezés „basszus ezt elrontottam, nem így kellett volna, egy szerencsétlen lúzer vagyok”, akkor belekerülünk egy gondolatörvénybe, ami lehúz minket a negativitás mocsarába. A negatív gondolatok pedig negatív érzelmeket szülnek, a negatív érzelmek pedig szorongásban jelentkeznek a testben.
A tartós szorongás pedig stresszt okoz. A stressz, ha állandósul, akkor testi tünetekben fejeződik ki. Kialakulnak a pszichoszomatikus betegségek, amelyek még több negatív gondolatot és érzelmet váltanak ki, amik még több stresszt okoznak… Így kerülünk bele egy negatív spirálba, ahonnan nagyon nehéz kimászni. Ilyenkor kell a leginkább tudatosnak lennünk, hogy ítélkezésmentesen tudjunk ránézni a jelen helyzetünkre. Ilyenkor vagyunk igazán tisztában jelen helyzetünkkel. Erről bővebben itt olvashatsz.
A jelen pillanatban megengedjük, hogy a gondolatok és az érzelmek megtörténjenek, úgy tekintünk rá, ahogy vannak, nem címkézzük, nem minősítjük, nem ítélkezünk felette.
/Forrás: Kristin Neff – Christopher Germer: Tudatos önegyüttérzés/
Hogyan fogadjuk el feltétel nélkül önmagunkat? Hogyan legyünk békében önmagunkkal? Sokszor ez nehezebb, mint mások elfogadása. A tudatosság ebben is segítségünkre lehet.
Ha szeretnél betekinteni a mindfulness világába, nézd meg a Mindfulness kóstoló munkafüzetemet, vagy jelentkezz be egy támogató folyamatra!